Beköszönő

horvathlorantA „föl-földobott kő” – földjére hullott. Újabb „nagy” feladat a tennivalók sorában. Vissza a gyökerekhez. Emlékek rohamoznak: kellemesek és nyugtalanítók, mosolyra fakasztók és szívet-lelket melengetőek. Az a pöttöm legény, aki évtizedekkel ezelőtt édesapja kezét szorongatva megilletődötten araszolt az ódon falak között és ámulva mustrálta a betlehemi figurákat, majd meghatódva, félénken pillantott a lépteit árgus szemmel követő szentekre, nem sejtette, hogy’ is sejthette volna, hogy valaha papja lesz Isten nagyatádi családjának.

Állomáshelyemet nem magam választottam. „A püspök akarata, Isten akarata” – fogalmazta meg valaki egykoron. Ezt alapul véve próbálom a Gondviselő Isten keze nyomát meglátni a szűkebb pátriába irányító dispozícióban.  „Senki sem lehet próféta a maga hazájában” – idézgették többen, amikor a hír kitudódott. Jézus szavainak igazához nem férhet kétség… Tudom, lesznek, akik minduntalan az egykori suhancot látják személyemben aki kellemes, vagy ellentmondásos érzést keltett bennük.

Többen faggattak és egyre firtatták: – Te miképp fogadod a nem épp szokványos döntést?  Nem tudok másképp reagálni a fölvetésre, csak az Örömhír szavaival, méghozzá azzal az Igével, amit Szent János rögzít evangéliumában. András, miután megérintette és megigézte Jézus személye és tanítása, így fordul testvéréhez, Simonhoz: „Megtaláltuk a messiást!” (Jn 1, 42) Ezzel az örvendetes hírrel szeretnék én is földijeim felé fordulni: – Megtaláltam a Messiást! Ha szeretnétek megismerkedni Vele, nosza, jertek velem!

Sosem rühelltem a prófétaságot. Másfél évtizede kutatom, mi szépet tehetnék Isten Országáért ott, ahová az Isten állított. Próbálkozások, kísérletezések, kudarcok, sikerek, csalódások és zsendülő vetés szegélyezik utamat. Megedződtem. Tisztában vagyok vele, hogy nagy felelősség nehezedik rám. „Családfőként” azt kell szem előtt tartanom, ami az egész közösség javát szolgálja. „Mit tenne Jézus a helyemben?” – kérdezem magamtól újra és újra…

Nem kergetek illúziókat. Világos számomra, hogy nemcsak egyházunk ügyködik, hogy küldetését teljesíthesse, hanem az „Ellenség” is aktív, és a köténye teli van konkollyal (Mt 13, 24-28). A kapkodás, vagdalkozás helyett inkább az ismert fabulára utalnék. Annak a békának az esetére, aki egyedüliként jutott föl a célul kitűzött magas kőfalra. Társai az ellendrukkerek hatására sorra feladták és visszapotyogtak. Ő erejét megfeszítve célba ért és ebben épp a fogyatékossága segítette: az tudniillik, hogy süket volt.

Végezetül arra kérem a kedves testvéreket és honlapunk látogatóit, esdjék ki számomra a kegyelmet, hogy a primíciára választott jelmondatomhoz a Nagyatádon töltött idő alatt is hűséges maradhassak: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” (Mik 6,8) Közbenjárásukat köszönve, Isten iránti hálával és szeretettel nyújtom át Önöknek megújult honlapunk felületeit.

Horváth Lóránt

plébános