Hirdetések 2022. március 20. – Nagyböjt 3. vasárnapja

A múlt vasárnapi gyűjtés során 322.405 Forint adomány gyűlt össze az ukrajnai menekültek javára, melyet a Katolikus Karitásznak továbbítottunk. Ezúton is köszönjük a kedves hívek nagylelkűségét!

A Püspöki Konferencia felhívásának megfelelően március 20. és 27. között tartós élelmiszert gyűjtünk az ukrajnai menekültek javára. Erre a gyűjtésre köszönettel fogadunk konzerveket, tisztálkodó szereket, bébiételt, pelenkát.

Március 27. után is folytatjuk a tartós élelmiszer gyűjtést, egyházközségünk rászorulói javára.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén az esti szentmisében tartjuk a lelki adoptálást vállalók ünnepélyes fogadalomtételét. Szeretettel várjuk azokat, akik feliratkoztak, hogy vállalják a 9 hónapig tartó imádságot egy még meg nem született gyermekért, és várjuk azokat is, akik most döntöttek úgy, hogy szeretnének csatlakozni.

Nagyböjt péntekjein az esti szentmise előtt 17:20-tól keresztutat járunk a plébániatemplomban.

Szombaton 14 órától keresztutat járunk a kinti kálvárián a Ferences Világi Renddel.

Ha családjukban, vagy ismerőseik körében tudomásuk van olyan idős, vagy beteg testvérünkről, aki szeretné a húsvéti szentgyónását és szentáldozását elvégezni, de nem tud eljönni a templomba, kérem jelezzék szentmisék előtt, vagy után, vagy az irodán, szívesen elmegyünk. (Az idősek/betegek otthoni, vagy kórházi gyóntatását egész évben lehet kérni!)