Hirdetések 2021. szeptember 5. – Évközi 23. vasárnap

Az esti szentmisék 18:00 órakor kezdődnek, szeptembertől hétfőnként is lesz szentmise.

Megérkeztek a jövő évi kalendáriumok, naptárak. Megvásolhatóak a kegytárgy árudában szentmisék előtt és után, valamint hivatali időben.

Jövő vasárnap (szeptember 12-én) lesz a szabási Szűz Mária Szent Neve Templom búcsja. A szentmise 11:30-kor kezdődik. Ezen a napon Bodvicán és Henészben is 11:30-kor igeliturgia lesz.

Szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén 16 órától keresztutat járunk a kinti kálvárián (rossz idő esetén a Plébániatemplomban), majd 18:00-kor ünnepi szentmisét tartunk.

A Plébániatemplom búcsúját szeptember 19-én, vasárnap 10:00 órakor tartjuk. A búcsúi szentmisét Ft. Wilheim Péter üröm-pilisborosjenői plébános atya mutatja be. A szentmise után a templomkertbe közös ebédre várjuk a kedves híveket. Kérjük, hogy az agapén való részvételi szándékukat jelezzék a sekrestyében, vagy az irodán! Erre az alkalomra sütemény felajánlásokat köszönettel fogadunk.

Hirdetések 2021. augusztus 29. – Évközi 22. vasárnap

Augusztus 31-étől, keddtől az esti szentmisék 18:00 órakor kezdődnek.

A héten elsőcsütörtök lesz, 17 órától szentségimádást tartunk papokért és újabb papi hivatásokért.

A héten elsőpéntek lesz, 17:30-tól rövid szentségimádás keretében imádkozzuk a Jézus Szíve litániát.

Jövő vasárnap, szeptember 5-én tartjuk a simongáti búcsút. A szentmise 11:30-kor kezdődik a simongáti keresztnél.

Hirdetések 2021. augusztus 22. – Évközi 21. vasárnap

Augusztus 25-én, szerdán az esti szentmise előtt 18:30-tól lesz a Szent Mónika imaközösség következő összejövetele.

Augusztus 27-én, pénteken a szentmise kivételesen reggel 7 órakor lesz. (Ezen a napon este nem lesz szentmise.)

Hirdetések 2021. augusztus 15. – Nagyboldogasszony

Augusztus 20-án, Államalapító szent királyunk ünnepén a Plébániatemplomban délelőtt 10 órakor, és este 19 órakor lesz szentmise. (11:30-kor a bodvicai templomban tartunk szentmisét.)

Jövő vasárnap, agusztus 22-én 11:30-kor tartjuk a Szent Rókus kápolna búcsúi szentmiséjét.

Akik jelentkeztek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápai szentmiséjére és nem egyénileg oldják meg az utazásukat, kérem a héten keressék meg Wirth Csabáné Erikát!

Hirdetések 2021. augusztus 8. – Évközi 19. vasárnap

Július és augusztus hónapban hétfőnként nem lesz szentmise. A többi napokon a miserend változatlan marad.

Augusztus 10-én, kedden érkezik plébániánkra Fejes János káplán atya. Fogadjuk őt nagy szeretettel!

Augusztus 13-án, pénteken az esti szentmise előtt 18:00 órától tartjuk a tizenharmadikai szentségimádást.

Jövő vasárnap, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén 11:30-kor tartjuk a kivadári templom búcsúi szentmiséjét. A plébániatemplomban a szokott vasárnapi miserend szerint lesznek a szentmisék.

Aki szeretné megrendelni a jövő évre a napi evangéliumot és elmélkedést tartalmazó Szívem első gondolata című könyvet, legkésőbb augusztus 15-ig jelezze Forjánné Évának, vagy a sekrestyében és az irodában.

Aki a szeptember 5 és 12. között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programján szeretne részt venni, regisztrálhat egyénileg, illetve a plébánia csoportjában is. Bővebb információ, programok és egyéni regisztráció az iec2020.hu oldalon. Aki csoportosan szeretne regisztrálni, jelezze az irodában hivatali időben, legkésőbb augusztus 29-ig!

Hirdetések 2021. július 18. – Évközi 16. vasárnap

Július és augusztus hónapban hétfőnként nem lesz szentmise. A többi napokon a miserend változatlan marad.

Aki szeretné megrendelni a jövő évre a napi evangéliumot és elmélkedést tartalmazó Szívem első gondolata című könyvet, legkésőbb augusztus 15-ig jelezze Forjánné Évának, vagy a sekrestyében és az irodában.

Aki a szeptember 5 és 12. között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programján szeretne részt venni, regisztrálhat egyénileg, illetve a plébánia csoportjában is. Bővebb információ, programok és egyéni regisztráció az iec2020.hu oldalon. Aki csoportosan szeretne regisztrálni, jelezze az irodában hivatali időben, legkésőbb augusztus 29-ig.

Hirdetések 2021. július 11. – Évközi 15. vasárnap

Július és augusztus hónapban hétfőnként nem lesz szentmise. A többi napokon a miserend változatlan marad.

Aki szeretné megrendelni a jövő évre a napi evangéliumot és elmélkedést tartalmazó Szívem első gondolata című könyvet, legkésőbb augusztus 15-ig jelezze Forjánné Évának, vagy a sekrestyében és az irodában.

Július 13-án, kedden az esti szentmise előtt 18 órától tartjuk a tizenharmadikai szentségimádást.

Aki a szeptember 5 és 12. között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programján szeretne részt venni, regisztrálhat egyénileg, illetve a plébánia csoportjában is. Bővebb információ, programok és egyéni regisztráció az iec2020.hu oldalon. Aki csoportosan szeretne regisztrálni, jelezze az irodában hivatali időben, vagy a szentmisék előtt, után.

Hirdetések 2021. július 4. – Évközi 14. vasárnap

Július és augusztus hónapban hétfőnként nem lesz szentmise. A többi napokon a miserend változatlan marad.

Aki a szeptember 5 és 12. között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programján szeretne részt venni, regisztrálhat egyénileg, illetve a plébánia csoportjában is. Bővebb információ, programok és egyéni regisztráció az iec2020.hu oldalon. Aki csoportosan szeretne regisztrálni, jelezze az irodában hivatali időben, vagy a szentmisék előtt, után.

Hirdetések 2021. június 27. Szent László király, egyházmegyénk védőszentje

Egy régi hagyományt felélesztve július első vasárnapján egyházközségi zarándoklatot tartunk a Szűzanya segesdi kegyhelyére. Július 4-én 11 órakor lesz a szentmise a kegykápolnánál. A szentmise után közös „batyus” szeretet vendégség lesz, majd ebéd után indulunk haza. Szervezünk külön buszt, de lehetőség lesz gyalogosan, kerékpárral, és egyénileg szervezett utazással is részt venni. Kérjük, hogy azok, akik a külön busszal, illetve gyalogosan, vagy kerékpárral szeretnének jönni, iratkozzanak fel az irodában, vagy a szentmisék előtt/után! A jelentkezés határideje kedd este!Ezen a napon sem 10 órakor, sem 11:30-kor nem lesz szentmise és igeliturgia. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket!

Aki a szeptember 5 és 12. között rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programján szeretne részt venni, regisztrálhat egyénileg, illetve a plébánia csoportjában is. Bővebb információ, programok és egyéni regisztráció az iec2020.hu oldalon. Aki csoportosan szeretne regisztrálni, jelezze az irodában hivatali időben, vagy a szentmisék előtt, után.

A héten elsőcsütörtök lesz, 18 órától szentségimádást tartunk papokért és papi hivatásokért.

A héten elsőpéntek lesz, 18:30-tól rövid szentségimádás keretében imádkozzuk a Jézus Szíve litániát.

Nagy örömmel értesítem a Plébánia hívő közösségét, hogy Szantner Tamást, plébániánk ministránsát, valamint Mikó Gábort, aki szintén kötődik plébániánkhoz, püspök atya fölvette az Egyházmegye papnövendékei közé. Mindketten a győri papnevelő intézetben kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől. Kísérjük imádsággal a papságra készülő fiatalokat, és imádkozzunk buzgón újabb papi hivatásokért!

Ezúton tájékoztatom a kedves híveket, hogy augusztus 10-től püspök atya rám bízta a Kutasi Plébánia oldallagos ellátását is a Nagyatádi Plébánia mellett. Ugyancsak augusztus 10-től káplánként Plébániánkra helyezi Fejes János jelenlegi nagykanizsai káplán atyát. Fogadjuk őt nagy szeretettel!

Hirdetések 2021. június 20. – Évközi 12. vasárnap

Június hónapban az esti szentmisék előtt 18:40-től a Jézus Szíve litániát imádkozzuk.

Június 21-én hétfőn nem lesz szentmise.

Egy régi hagyományt felélesztve július első vasárnapján egyházközségi zarándoklatot tartunk a Szűzanya segesdi kegyhelyére. Július 4-én 11 órakor lesz a szentmise a kegykápolnánál. A szentmise után közös „batyus” szeretet vendégség lesz, majd ebéd után indulunk haza. Szervezünk külön buszt, de lehetőség lesz gyalogosan, kerékpárral, és egyénileg szervezett utazással is részt venni. Kérjük, hogy azok, akik a külön busszal, illetve gyalogosan, vagy kerékpárral szeretnének jönni, iratkozzanak fel az irodában, vagy a szentmisék előtt/után!Ezen a napon sem 10 órakor, sem 11:30-kor nem lesz szentmise és igeliturgia. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket!